2. Fejezet folytatása:

   Laura zaklatott állapotban lépett az utcára. Belső hangja egyértelművé tette, igen is jó nyomon jár. Minden idegszálával arra koncentrált, hogyan furakodhatna be a Pilis völgyébe. Fű alatt vagy hivatalosan, mindegy csak benn legyen. Nem sokat teketóriázott, hamarjában feltárcsázta a megfelelő telefonszámhoz tartozó férfit, az ő kis macikáját. A kis macika polgári nevén Rendes Gyula, 56 éves építész, mindössze csak 26 évvel idősebb az ő kis Laurájánál. Na igen... és nem mellesleg azon módos férfiak egyike, aki szerény kis vagyonának köszönhetően, az előkelő harmadik helyet érdemelte ki, a száz legvagyonosabb magyart listáján a 95-ös évben. És még mondja azt valaki, hogy a pénz nem boldogít. Ugyan már dehogynem. Elég csak ránézni a Laura - Gyula párosra, s már adja is magát a kérdés: vajon ez a csinos nő akkor is ennyire boldogan mosolyogna a hájpacni, kopaszodó, kerekarcú és idétlen vigyorú vénember mellet, ha csóró volna? Nehéz kérdés, tényleg az, de a válasz, nos szerintem mindenki ugyanarra voksol. Tény, hogy Gyula kedves, és intelligens, olyan férfi, aki mindenben Laura kedvét keresi, és képes is neki megadni mindent, amiről egy nő csak álmodhat. Mégis, a nagy ő, első ránézésre inkább gyomorforgató, mintsem izgató. Ezzel szemben Laura... Laura külsejében nem lehet hibát találni. Ő az a nő, akinek még a fogai is mindig tökéletesen csillognak, a nő, akinek platinaszőke hajat adományozott a természet, és búzakék szemeket, akinek a bőre a anélkül is puha és ragyamentes, hogy folyamatosan kozmetikusok radíroznák agyonra. A nő, aki smink nélkül is gyönyörű, reggel is, nyúzottan, ébredés után. Mindig ízlésesen, alkalomhoz illően öltözik. Rövid, már -már fiúsan tépettre nyírt trendi frizurájának köszönhetően, mégis feltűnik egyéniségében, a vagány csaj. Egy szó, mint száz, ők ketten a mese életre kelt szereplői: a legendás szépséget és a rút szörnyeteg. De lássuk be, Laura köztudottan kiállhatatlan természete miatt, tán az egész világon nem létezik más férfi, aki a gyönyörű kirakat ellenére elviselné őt a hétköznapok poklában. Ha másért nem is, hát ezért mindenképp kitüntetést érdemel az ő Rendes macikája.

„ A mindig elérem a célomat Laura „  dühösen csapta össze a mobiltelefonját és idegesen topogva kémlelte az utcát egy kóbor taxi reményében. Gyula telefonján a hangpostája jelentkezett. Eme üzenet azt jelezte, hogy a macika, épp valami fontos üzletet bonyolít. Laura mégsem várhatott. Az ő ügye is épp olyan fontos, ha nem fontosabb - szögezte le magában és sebtiben lecsapott az első kóbor taxira, mely úgy félórányi zötykölődés után Gyula irodája előtt tette ki.

-         Szia Gerda- dobta fel lakkbőr táskáját a recepciós pultra gondterhelten - mondd, hogy Gyuszi idebenn van.

-         Szia Laura. - üdvözölte Gyula titkárnője kedvesen - Igen benn van, de épp egy Kínai delegációval tárgyal. Várnod kell.

-         Ezt nem hiszem el - zúgolódott kényesen - annyira sietek, és olyan fontos lenne beszélnem vele.

-         Már egy órája bezárkóztak, nem tart már soká.

-         Kedves vagy Gerda, de ne akarj becsapni - húzta félre a száját - egy ilyen buli akár estig eltarthat, nem most jöttem le a falvédőről.

-         Én nem úgy értettem - mentegetőzött Gerda

-         Nem érdekel hogy gondoltad - sértegette a semmiről sem tehető titkárnőt -  inkább hozz egy kávét, jut eszembe még ma nem is ittam.

Egy felfuvalkodott pulykakakashoz hasonlított Laura, de nem, még a pulyka sem annyira rátarti, mint amennyire a szőkeség, a feketéje kortyolgatása közben. Valami hihetetlen undor ült ki az arcára már az első korty elfogyasztásával párhuzamosan.

-         És Gyuszi ezt a pocsék kávét issza? Hihetetlen - mondta lekicsinylően.  Na jó nekem erre nincs időm, - pislantott az órájára - mindjárt a szerkesztőségbe kell lennem. Mondd meg Gyuszinak, hogy itt jártam, és feltétlen hívjon, ha végzett. Sürgős, - emelte parancsolóan mutatóujját az plafon irányába - ami azt jelenti, hogy első dolga legyen a kínaiak eltűnése után - vetette oda búcsúzás helyett a titkárnőnek, aki távozása után olyan nagyra nyújtotta felé a nyelvét ahogy csak a száján kifért.

-         Hát neked meg mi bajod? - lépett át a küszöbön Anita, Gyula könyvelője és kérdőn nézett a mindig mosolygós Gerdára, akit paprikás hangulatban talált - és mondd, miért szellőztetsz.

-         Itt volt a naccsága, - legyintett két oldalra kezeivel urasan -  „szenyorita" fő híradós személyesen. Jajj ez a kávé pocsék - adta elő játszi kényességgel az iménti jelenetet - Gyuszi is mért nincs itt, mikor nekem szükségem lenne rá.  Felfordult ettől a szőkétől a gyomrom.

-         Ah... és ezért szellőztetsz.

-         Hát nem érzed, milyen vaníliában úszik az iroda? Mintha egy nagy vanília fagyi kellős közepén ülnék. Ahhhh - rázta meg magát. 

Bizony - bizony a külső isten adta adottság, és persze ott vannak még a gének is. Vagy szépnek születünk vagy csúnyának, nincs beleszólásunk. Viszont az, hogy milyenek vagyunk, milyen ember válik belőlünk, azt alakíthatjuk, elleshetjük, vagy megtanulhatjuk szüleinktől. Mégis vannak, akik nem tudják hol a határ. Laura tökéletes külsejét bizony nagyon ellensúlyozza, sőt csúffá teszi az a valakit, aki odabenn a lelke legmélyén él, és irányítja tetteit.  A túlzott dinamizmus, a törtetés, hogy minél magasabbra szárnyaljunk akár anyagilag akár szellemileg, sokszor annyira a vonzalma alá kerít, bekebelez, hogy nem látjuk meg az igazán értékes pillanatokat. Elveszítünk gesztusokat, lenézünk másokat, kinevetjük azokat, akik nem jutottak olyan magaslatokig, mint mi, pedig ettől még nem kevesebbek. Polyáki Laura gazdag, sikeres, és vonzó. 28 évesen már pályája csúcsát tapossa, olyan szakmai díjakat zsebelt be, kitartó, és valóban profi munkájának köszönhetően, amelyre másoknak akár 40 évet is várniuk kell. Mégis akik ismerik, úgy, kollégák, felszínes barátnak mondott személyek, ismerősök, akár Gyula ismerősei, azt gondolják, neki csak megszületni volt nehéz, hiszen Gyula hátán keresztül sima út vezet a sikerhez. Pedig ez így ebben a megvilágításban nem teljesen igaz. Bár Gyulának sokat köszönhet, befolyást és látszólagos tiszteletet, Laura a semmiből indult. Sokat tanult azért, hogy elérje hőn dédelgetett álmát, hogy a médiában dolgozhasson.  Annak idején egy szál utazótáskával, és nagy reményekkel érkezett a fővárosba. Háttérmunkásokat kerestek egy kereskedelmi televízióban. Laura talpraesettnek született, el tudta adni magát, bármilyen hirtelen jött szituációban. Felvették, igaz csak mindenesnek. Annyi volt a feladata, hogy a szerkesztők keze alá dolgozzon, olykor kávét főzött, és kifényesítette az asztalokat, előkészítette- egy -egy fotózás helyszínét, meg ilyesmik. Itt barátkozott össze az egyik szórakoztató riportokat feltáró magazin szerkesztőjével, Klárával, magyarán az ő asszisztense lett. Úton voltak egy riportalany házához mikor Klára telefonja megszólalt, a kislányát baleset érte. Talán az ég rendezte így, talán csak a véletlen de a riportot végül Laura készítette el, ami olyan jól sikerült, hogy több megbízás is követte. Eztán Klára képernyőre került és Laura lett az, aki hozta a híreket. Mindkettejüket előléptették. A BLT megalakulásakor Laura megpályázta a hírszerkesztői munkakört, és nagy meglepetésére meg is kapta. Ezekben az időkben, egy riport kapcsán ismerkedett meg Rendes Gyulával, és amikor a szakma és a hatalom szövetséget köt akkor már nincs megállás. Rendes, több vasat éget a tűzben, és többek között részesedéssel bír a BLT-ben is. Természetesen a bimbózó kapcsolat sokat lendített Laura karrierjén, de szakmai hozzáállása ettől függetlenül is vitathatatlan. Talán nem is érné ennyi kritika, ha nem viselkedne úgy, mint egy hárpia, mint aki magáénak tudhatja az egész világot, még ha a világ valóban az övé is... Azóta Klára is átjött a csatornához, Laura közbenjárásával, aki talán egyedüli igaz barátnő Laura életében.

2. Fejezet

Laura gyanúja...

Két hónappal később....

 Polyáki Laura az egyik vezető kereskedelmi televízió - a BLT - csavaros eszű hírtudósítója, 10. emeleti irodája ablakában álldogált. Arca nyugalmat árasztott, még el is mosolyodott, látván a mélyben kígyózó végeláthatatlan duót, mely autók százait kényszeríttette megállj -ra. Igen, Laura maga is számtalanszor átélte a cseppet sem kellemes kényszerpihenőt a fővárosi forgatagban, most mégis valami egészen más aggasztotta. Miközben a fentről Liliputinak látszó autókat szemlélte, többedszerre zúzott át éles agyán a vészjósló gondolat: valami megfoghatatlan kering a levegőben. Laura vezette az esti híreket főműsoridőben a csatornánál, és mindezek mellett sorra részt vett a háttérmunkálatokban, vezetőszerkesztő beosztásban. Afféle hírek szerelmese, akinek saját bevallása szerint még kedvesebb is a kutatási, hírszerzési feladat, mint beülni a jól szituált stúdióba, smink mögé bújt arccal, tökéletes felső ruházattal, kihúzott háttal, beolvasni a híreket. „Erre még egy alulképzett, nyolc általánossal rendelkező seggfej is képes" felelte válaszként egyik kolegájának, aki meg merte kérdezni miért hajt annyira a hírszerzésért, és miért nem ül inkább nyugton az irodában, hiszen ő már akkora sztár, hogy ezt is megtehetné. Hírek terén pedig sosincs hiány, mert mindig akadnak olyanok, akik gondoskodnak arról, hogy legyen az embereknek miről csámcsognia. Szerencsére van rengeteg politikusunk, akik mindig szolgálnak meglepetésekkel, vannak bűnözőink, sokan épp az előbb felsorolt krémből pottyannak ki végül, (tisztelet a kivételnek). A sorra kitörő járványok, áremelések, balesetek, tüntetések, sztrájkok, még a globális felmelegedés is, mind, mind napi téma. Rendre beszámol róla a híradó, sokszor még tüzetesebben, is mint várnánk. Igen, annak ellenére, hogy most lett vége a parlamenti választásoknak és minden médiából kicsorog a jobb és baloldal között folyó vita, és megy az ünneplés és a mocskolódás ezerrel, Laura mégis egészen máshol jár. Sokkal jobban foglalkoztatja őt a Pilisben folyó serény munka. Már első hallomásra sántított neki a hír, miszerint hatalmas aknamező fekszik a terület nagy részén. Még hogy aknamező a Pilisben - badarság - ez volt az első gondolata, de a köztudat hamar elfogadta, és szinte senki, még egy kósza madár sem mert a környékére menni. Laura mindig kiszimatolta a turpisságot, s híres orra s ez esetben sem hagyta cserben. Kétségei már a legelején elszálltak. Laura esze vágott, és azonnal levette, ha egy területet aknamezőnek nyilvánítanak, mint ez esetben az egész Pilis völgyét, akkor ott még egy libatollat sem lehet elejteni, ezzel szemben az erdő mélyén túlzottan nagy a mozgás. Sokan vannak és igen csak nagy zajt csapnak. Arról nem is beszélve, hogy bármennyi akna is legyen ott, nem kell két hónap a hatástalanításához, pláne akkor, ha egy hadseregnyi ember tolakodik az elhárítási területen. Laura sejtései beigazolásáért odáig merészkedett hogy egy nap - a tévé helikopterét használva - a terület fölé emelkedett, csakhogy a sűrű lombok szinte mindent eltakartak. Majdnem mindent, viszont a tisztások fölött szállva látszott rengeteg autó és sátrak, meg különféle gépek, markolók és dömperek. A nő egyre biztosabban érezte, hogy az aknamező verzió csak egy tökéletes fedősztori, aminek a segítségével távol tudják tartani a sajtót, és mindenki mást. Mert ki lenne az a hülye, aki egy ilyen veszélyes telepre téved?? Igen, Laurán kívül senki... Viszont, ha a fedősztori csak egy jól kidolgozott álca, akkor valami óriási szenzáció lapulhat a Pilis mélyén, valami olyasmi, amiért megéri kockáztatni - gondolta Laura, s morfondírozott volna még tovább is...  

-         Jól van, jól van - morgolódva nyúlt az asztalán megcsörrenő                     telefon után - mondjad Berta

-         A húgod van a vonalban

-         Hogy az a..., annyira éreztem, hogy elfelejtek valamit. Mondd neki, hogy már úton vagyok a Pax felé....

Így változnak az idők, az imént még megmosolyogtató dugó igen is nagy fejfájást okozott Laurának, aki félórányi késéssel indult útnak. Javában a desszertet kellene fogyasztania a híres PAX vendéglőben, a két hónapja nem látott kishúga társaságában, de nem, ő inkább furcsa elméleteket gyárt a Pilisi eseményekről. Még jó, hogy az említett étterem, csak kétsaroknyira volt, és mehetett metróval.

-         Mara édesem - borult tíz perccel később húga nyakába bűnbánóan - annyira röstellem de akkora volt a dugó...

-         Aha - bólogatott a nő - hogy inkább metróval jöttél...

-         Hogyan????

-         Kiálltam a teraszra, gondoltam elfüstölök egy cigit, még ideérsz,               és mit látok? Az én nővérkém lohol fel az aluljáróból.

-         Sajnálom Mara csak..

-         Semmi baj, ismerlek már Lau, biztosra veszem, hogy még az irodádban voltál mikor telefonáltam. Te munka hőse - ütötte vállon - mesélj, mi a nagy sztori, ami még tőlem is fontosabb?

Tiszta szerencse, hogy e kínos kérdés közepette egy jóvágású pincér lépett a lányok asztalához, kezében ital és étel lappal. A PAX kínálata bőven adott időt arra, hogy még átböngészik a sorokat, Laura úgy tegyen, mint aki meg sem hallotta Mara előző kérdését. Rutinosan elütötte, azzal hogy rendeljenek ugyanolyan ételt, elkerülendően azt, hogy egymás tányérjába turkáljanak, mint általában. Nem, Laura nem szerette volna, ha ebben az elit étteremben, ahol előszeretettel költi a pénzét, észrevegyék személyiségének eme, gyerekes, felszabadult oldalát. Persze „szegény" nem tudhatta, hogy ami a pincéreket illeti, sokkalta jobban értékelnék a lelkiismerettel rendelkező Laurát, mint a mindig kényes, és kiállhatatlan, sokszor remek fogásokat foghíjasan, lekicsinylően visszaküldő primadonnát. Előételnek Hortobágyi Húsos palacsintát rendeltek.

-         Ez egy olyan étel - tolmácsolta Lau - amit különösen jól készítenek itt, persze csak halkan mondom, nem jó ha elbízzák magukat.

-         Igen, ez tényleg nagyon ízletes, épp annyira fűszeres amennyire kell és ez a szósz a tetején, olyan krémes, mint a tejszín. Húm - nyalta körbe a száját Mara - még legalább hármat meg tudnék enni belőle.

-         Azt már nem kicsikém, úri hölgy nem fal, hanem méltósággal táplálkozik. És soha, érted, soha nem kér az előételből repetát.

Laurát még húga is nehezen tudta kimozdítani abból a szerepből, amit évek óta „játszott", s amiről még saját magával is elhitette, hogy a valódi énje. De Mara még emlékezett arra a vidéki lánykára, aki önfeledten szaladt a virágokkal teli réten, s aki szívszakadva rohant édesapjához azzal a törött lábú cinegével, akit egy fa alatt talált. Sokat el is töprengett rajta vajon hová lett az a lány?

-         Laura mondd, nem hiányzik neked a vidéki élet? 

A Pincér, akár csak rendelésre jönne, ismét a legjobbkor tért az asztalukhoz. Felemelte a vörös terítőn heverő két darab üres tányért, és helyükre illesztette, kivételes ízorgiában úszó, áfonyamártásban fürdőző libamájas bifszteket.

-         Lau, te aztán tényleg tudod, hogy kell élni. Libamáj és áfonya szósz, még soha nem ettem ilyesmit.

-         Mindig mondtam, hogy költözz közelebb és segítenék mindenben. Te jó festő vagy, és Gyula támogatásával, akár saját galériád is lehetne.

-         Nem Lau én.. ismersz. A saját lábamon akarok megállni, és hát ott van a gazdaság is...

-         Sokat gondolkodtam ezen, és arra jutottam, hogy talán itt lenne az ideje, elgondolkodunk az eladásán.

-         Nem... azt soha nem engedtem - emelte erényesre a hangját Mara - ez a mi örökségünk, ennyi maradt nekünk a szüleink halála után. Hogy lehetsz ennyire lelketlen?

A lányok szülei, egy autóbalesetben életüket veszítették, idestova két éve. Laura már a fővárosban élt akkor, és Mara minden idejét Fehérváron töltötte, egy nagy bemutatóra készülve. Hétvégére, ha tehette mindig haza látogatott Hortobágyra. Azon a hétvégén viszont úgy alakult, hogy a szülők akarták meglepni a lányaikat. A november a végét taposta, de mégis szép napos volt a délelőtt. Az útjuk közepe felé aztán, elkezdett szálingózni a hó, és ahogy közeledtek Pest felé egyre sűrűbb pelyhekben hullott. Zúdult lefelé, és pillanatok alatt fehérre meszelte az autópályát. Egy hatalmas terepjáró, persze mit sem törődött az időjárás veszélyeivel, és közel 180 km/h-ás sebességgel száguldott a külső sávban. Egy Skoda, épp akkor akart előzésbe kezdeni, és nem vette észre a terepjárót. Frontálisan ütköztek és a kisodródó terepjáró épp a Polyáki szülők autójába vágódott. Mindketten a helyszínen meghaltak. A családi gazdaság, azóta haldoklik. Megvannak még a csirkék, a kacskák és jó néhány liba, meg malacok, és a két kecske: Manci és Sári. A teheneket azonnal el kellett adni, de a többi jószágra még ügyelt Laura nagybátya. Különösen a két deresre, Mara és Laura lovára, melyeket mindig nagy becsben tartottak. Mostanra viszont nagyon úgy tűnt, ha valaki nem veszi kezébe az irányítást mindennek vége.

-         Mara, nem vagyok én szívtelen, csak reális. Homokba dughatod a fejed, de tőlem ne várd! - Laura farkasszemet nézett húgával, látszólag fikarsznyit sem hatottak rá az emlékek -  Én nem megyek oda vissza többet, és gondolom te sem. Tovább megyek, a tudós barátod, az, az Alex, nyilván ő sem hagyná itt a zsíros munkáját, hogy régészkedés helyett egy farmra költözzön, csirkéket nevelni, meg disznókat ganajászni. 

-         Hát pedig, jobb ha beletörődsz! Soha nem veszel rá, hogy eladjuk a farmot. - Mara is a sarkára állt, és keményen visszavágott testvérének. -  Ott nőttünk fel, és régen még te is szeretted. Ott van a lovad is, Deres, ő sem hiányzik??? Sokszor azt kívánom, bár sose jöttél volna fel Pestre. Olyan más lettél...

-         Igazságtalan vagy! - fortyogott Lau -  Úgy teszel, mintha nem értenéd mit jelent nekem ez a presztízs! Rengeteget dolgoztam, és annyi áldozatot hoztam mindazért, hogy itt lehessek, és így ahogyan most vagyok. Beteljesítettem az álmaimat, úgy élek ahogyan mindig is szerettem volna.

-         Hát jó neked - fanyargott Mara, de szavai inkább azt sugallták, hogy mennyire megveti nővérét. 

-         Mi ez a fintor? Gyerünk, mondd a szemembe?

És ekkor, mintegy teljesen váratlanul, az előző témától merőben ellentétes tartalmú közlésével Mara testvérébe fojtotta a szót.

-         Rájöttem, hogy leszbi vagyok......

Olyan csönd telepedett kettejük közé, amit még az időközben megérkező poncér sem tudott szétrobbantani. Még úgy sem, hogy a kezében pihenő, lángoló édességtorony bizony elég figyelemfelkeltő képet tárt eléjük. Normál esetben Mara, nem győzte volna ismételni, hogy ő még sosem látott ételt lángolni - kivéve talán a gundel palacsintát - de a téma komolysága miatt ez a rész most elmaradt. 

-         Oké - szedte össze magát Mara- nem várom, hogy megértsd, de azt hittem vagy annyira felvilágosult, hogy ha valaki hát te biztosan elfogadod.

-         Várj, várj - sóhajtozott Laura - szó nincs arról, hogy nem értenélek meg - felelte tárgyilagosan - mindössze, hipermeglepetésként döfött szíven a hír. Én úgy tudtam Alex-el jársz. Ő ugyebár férfi, ráadásul nem is rossz - fűzte hozzá mintegy mellékesen.

Marából ömlött a szó, és a megszokottól ellentétben most ő csiripelt és testvére hallgatott. Alapjában véve a lányok jó testvérek voltak, és bármi gond is érte őket, közösen mindig megtalálták a kiutat. Mara előadta az egész sztorit, elejétől a végéig, hogyan vette észre legjobb barátnőjében a nőt, és hogyan kezdtek közelebb kerülni egymáshoz, és ezzel egyidejűleg hogyan nőtt a távolság Alex és közötte.

-         Teljesen biztos? Mara nem lehet, hogy csak kíváncsi voltál milyen egy nővel?

-         Én is ezt hittem de nem.

-         Mit mond Alex? Vagy, azóta nem is beszéltetek? Butaság - legyintett - persze hogy beszéltetek, egy ilyen helyzetet tisztázni kell.

-         Ez a legborzasztóbb! Mindennek már két hónapja és Alexet nem lehet elérni.

-         Letagadtatja magát- bólogatott Laura -  férfiak, és az ő sértettségük...

-         Éppenséggel van miért megsértődnie, de mindegy is most ez. Én is azt hittem, hogy csak szimplán nem akar látni de ...

-         De?????

-         Sokadszori sikertelen próbálkozásom után, személyesen mentem el a házához, egymás után, öt napig minden este vártam. Tudod, még a kulcsok nálam vannak, és ott is aludtam, de ő nem jött haza.

-         Fura.., Gondolod, hogy becsajozott?

-         Igen, mármint nagyon is fura, de nem hiszem, hogy nőügy lenne. Bementem a Központba is, érdeklődtem felőle, de mindannyiszor azt válaszolták, Alex épp területen dolgozik. Egy nap aztán nem bírtam tovább és kijátszottam a portást. Felosontam a második emeletre, ott van Alex irodája, és képzeld csak el tényleg nem volt ott, és nem csak ő, de egy teremtett lelket sem találtam.  Mintha az egész központ megszűnt volna működni, vagy kiköltözött volna egy időre valahová. Te érted ezt?

-         Ez nagyon érdekes - válaszolt Laura, és arcára egy megfejthetetlen ábrázat telepedett, amit Mara nem tudott nem észrevenni

-         Most meg miért nézel ilyen gyanakvóan?

-         Semmi csak... - kicsit habozott majd folytatta - van egy ügy, biztos te is hallottad, hogy a Pilisben elméletileg bombákat találtak. Ahhh - legyintett - nem untatlak ezzel, meg van neked a saját bajod. Beszéljünk másról.

-         Nem... folytasd kérlek. Különben igen, hallottam az aknamezőről, de hogy jön ide Alex.

Laura megosztotta titkos kutatásainak eredményét húgával, és azt a feltételezést miszerint az aknamező csak a rendőrök kitalációja, és valami egészen más tevékenység zajlik a Pilisben.

-         Szóval, ha a te Alexed és az ő kis csapata kiköltözött a Pilisbe, és ott szorgoskodik, amit ráadásul teljes titoktartás övez, akkor ott tényleg valami nagy szenzáció lapul - Laura tiszta szívéből beszélt, és kiült az arcára mennyire boldog a hír hallatán.

-         Ne felejtsd el, hogy ez csak feltételezés- próbálta visszafogni Mara

-         Apró Puzzle darabok...

-         Mi???

-         De amik ha egymás mellé kerülnek, kirajzolódik a megoldás... - gondolkodott hangosan Laura, majd hirtelenjében felugrott a székéből. - Ne haragudj hugi, de mennem kell. A számlát majd kifelé menet rendezem.

-         De...- ahh legyintett - Menj csak, te mindenhol szenzációt találsz. Tisztellek ezért.

-         Meddig maradsz Pesten? - vetette közbe távozásul még Lau

-         Két hét múlva lesz a kiállítás, addig minden bizonnyal.

-         A szokásos bérelt lakásban leszel?

-         Aha - bólintott Mara

-         Ok. Majd hívlak. Szeretlek, szia.

Így kezdődött.....

   A mindig csöndes, Aranypille lakópark elegáns lépcsőházból, halovány fény s éles, kiabálás hangfoszlányai szűrődtek ki. Mindehhez, ráadásként, egy olyan erőteljes dübörgés társult, amiből, az utca embere, még arra is következtethetne, hogy megkergült elefántok rohangálnak odabenn. Na igen, a megkergült kifejezés, mint olyan, akár helytálló is lehetne, de elefántokról szó sem volt.

- Várj már Alex, hallod? - kiabált kétségbeesetten a lány, miközben, kitartóan próbálta összébb húzni, lenge köntöse pántját. Pechére, még a selymes gönccel bíbelődött, kishíjján a fejét veszítette, az arcába csapód nehéz vasajtónak köszönhetően. Nem csoda hát, ha a finom kis teremtés száját, bizony csúnya szavak hagyták el. Persze túl élte, mert az utolsó pillanatban észrevette a feléje közeledő csapást, így mindössze egyetlen karcolással megúszta, s már robogott is a férfi után.

- Alex, az égre kérlek, had magyarázzam meg!!! Nem az volt, aminek látszott...- érte be a felzaklatott férfit, már a nyüzsgő utcán. A jócskán alul öltözött, Mickey Egér fejét életre keltő, szőrös papucsot viselő lány, bizony nagy feltűnést keltett a járókelők körébe. Engedd, hogy megmagyarázzam - könyörgött - s tovább próbálta kimagyarázni a teljesen egyértelműt. 

- Na ide figyelj Mariska - a férfi amennyire tőle telt türtőztette haragját, de az imént látottak után, még a türelem mintaképének kikiáltott Kővári Alexnél is elszakadt az a bizonyos cérna - elárulnád, mi a frászt lehet abban félreérteni, hogy a legjobb barátnőd vonaglik rajtad teljes pucéran? Igen, talán ostoba vagyok, egy szerencsétlen balfácán, akit könnyű átverni, de a szememmel semmi gond nincs. Hihetetlen - csóválta a fejét, és arcára a csalódottsággal keveredet düh, furcsa vonalakat rajzolt -  több mint egy éve szórakozol velem, de nem ebből nem mosod ki magad.

-  Ne, mi nem - hebegett Mariska - vagyis, tényleg, csak most az egyszer, ki akartuk próbálni, hiszen te mindig dolgozol és én....

-  Felejtsd el - rázta meg a fejét a férfi - vagy tudod mit, inkább menj vissza és folytassátok ott, mielőtt belerondítottam az estétekbe. Mi végeztünk Mariska, semmi kedvem egy leszbivel járni. Te szent szar .... - húzta fel az orrát Alex - de mégis mi ez?  Kutyagumi - a nagybetűs valóság- még ez is.

Alex??? - adta elő műkönnyes műsorát, a jó színészi képességekkel megáldott Mariska, de hiába. Az imént, kutyaszarba lépett Alex fejébe, örökre belevésődött a kép, amelyen Mariska és Dórika egymással játszadozik. És, még ha mindez kevés lenne, csak rá kell néznie a bűzölgő cipőjére, és máris minden olyan katasztrofális.  Szegény Alex, tényleg egy pojáca másfél évet pazarolt a nőre, aki nem is a fiúkra bukik. De miért? Tette fel magának útközben számtalanszor a kérdést, miért?

-  Hogy miért? - válaszolta fél órával később, negyedik emeleti garzonjában ülve legjobb barátja Tamás - mert egyszerűen egy balek vagy. Nem akarok azzal jönni, hogy mi megmondtuk, de hát tényleg... mi megmondtuk...

-  Igen, megmondtátok, sőt talán még sejtettétek is, hogy megcsal, de azt ne mondd, hogy még arra is rájöttetek, hogy egy nővel csal...

-  Nem, arra nem - vallotta be töredelmesen a barát -  Amúgy, ez nem akkora katasztrófa ám- vigyorgott Tamás - gondolj bele, csinálhatnátok akár hármasban is. Az ám a valami

-  Te már csak tudod? Szerintem, emelkedj fel a fotelból és hozz még két sört, útközben meg szórakozd ki magad, mert ma este nem vagyok vevő, a pofátlan humorodra. 

Ezen az estén, a mindig nyugodt, és csak tejet ivó Alex megállíthatatlanul berúgott, olyannyira, hogy másnap, ébredés után, még a saját barátjának lakására sem ismert rá. A fáradtságára és másnaposságára aztán igencsak felemelő hatást gyakorolt a hetet ütő kakukkos óra...  Igen, Kővári Alex, becsületes, tisztességes polgárként tengette napjait. Mindent megkapott az élettől, amit csak kérhetett. Volt állása, nem is akár milyen, hiszen az egyik legelismertebb régész egész Magyarországon. Mi több, határokon túlnyúlóan is, felkapják neve hallatán a fejüket, a régészetben valamennyire is jártas emberek.  Szép kertes háza van, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Duna partra, sármos, rokonszenves külseje mindehhez már csak ajándékként társult. A lányok körében mindig is nagy népszerűségnek örvendett, a maga koromfekete hajával, barnás bőrével, és őzike szemeivel. Még akkor is, ha első ránézésre, az ember lánya nem is tudja eldönteni, hogy egy sármőrrel van dolga, vagy éppen egy szolid kis egérrel. A végső megállapítás aztán mindenkinél a kisegér variációra mutat rá. Igen, mert bár Alex művelt, helyes, és még nem is épp szegény, mégis visszahúzódó, csendes féle, olyan igazi könyvmoly típus. Alex életében talán először, találta szembe magát a kőfallal... egy olyan akadály gördült az útjába, ami elől, látszott, hogy nincs kiút. Mariska élete szerelme, aki immár a múlté, el kell őt engednie. Alex nagy iramban robogott munkahelye felé, igyekezett behozni a késést, ami lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Igen, Alex minden áldott reggel pontosan hét órakor lépte át munkahelyének, a Csillagbérc névre keresztelt Régészeti Kutatóközpont aulájának küszöbét. Egyedül a vasárnap képezett ez alól kivételt, és ezen a bizonyos reggelen nagyon szerda volt. .....   A nagyon szerda egész délelőttje a találgatások délelőttje lett, „ Vajon miért késett Alex? Talán csak nem átbulizta az éjszakát? Nem, szerintem a nője fárasztotta le." Találgatták, viccelődve kollegái, főleg úgy, hogy ezt a férfi is jól hallja. - Jó gyerekek - kelt ki magából, persze csak félig komolyan Alex - ha vége a napnak, ígérem, kielégítem a kíváncsiságotokat és elmesélek..., hát, ha mindent nem is, de a lényeget mindenképp. Cserébe most lássunk neki a feladatoknak, hiszen akad bőven tennivaló. Alex nem állított valótlan, a munkából mindig jócskán kijutott, de ezen a szerdán valami olyan várt rájuk, amire senki nem volt felkészülve.....

- Látod ezt? - mutatott Alex a vélhetően XIV. Század korabeli kehely legalján, található címerre, amely nagyon nehezen ugyan de láttatni engedte körvonalait.

-         Hú - nézte őszinte csodálkozással Judit - még soha nem láttam hasonlót.

Ez a „még soha nem láttam hasonlót" kijelentés persze annyira nem lenne meglepő, ha nem épp Kovalcsik Judit szájából hangozna. Na, ő az a történész lány, aki megszállottan ismeri az elmúlt korok valamennyi szimbólumát, a valaha élt királyok, nemesek címereit, szokásait, stílusjegyeit, kedvenc bútorait. Judit még egy feltárt tányéron lévő fél vonal alapján is képes beazonosítani, hogy mely korban, vagy épp mely család használhatta. Ígyhát, ha valamire azt mondja, hogy nincs.. az bizony nincs is, vagy épp van csak senki nem is sejti.... A kishölgy - mert így becézik a munkahelyén - alacsony, vékony, teremtés, hosszú, loknis barna haját általában egy sötét gumival összekötve, cofba viseli, aminek a végén egy bojtra emlékeztető fodor húzódik. Orrán, négyszögletes, feketekeretes szemüveg pihen, ami még tudálékosabbá, teszi az amúgy is formás pofiját, és megfelelő rámát ad, a semmi mással össze nem hasonlítható penészzöld árnyalatú szemeinek. Munkahelyén mindenki szereti, annak ellenére, hogy ha ő megszólal, akkor aztán nem jut másnak egy szusszanásnyi szövegelés sem. Kollegáik titkon azért drukkolnak, hogy Alex és Judit végre találjanak már egymásra. Annyira passzolnának. Mindketten megszállottan szeretik a munkájukat, képesek egy amforáért akár több napot is utazni, a tenger mélyére merülni, vagy épp hegyet mászni. Két aprócska akadály gördült mindössze a tervek elé, a két jómadár összeboronálását illetően: Mariska, Alex nője, és Károly, Judit pasija. Persze, száz szerető egy feleség, mondják a barátok, úgy hogy közben nem is sejtik a jó sors időközben elég rendesen a kedvükre tett. Alex és Judit is régészeti kitüntetést kapott 1990-ben, az USA-ban megrendezett Régészeti Világnapon. Ezt megelőzően, több hónapon át Egyiptomban dolgoztak. Egy addig ismeretlen Fáraó, Humbaret sírját tárták fel, egyetlen árulkodó kő jelenlétéből kiindulva. Nem volt egy sima menet, sőt mi több már majdnem kudarcba is torkollott, de a fanatizmusuk és a jó szimatuk végül hatalmas elismerést hozott mindkettejük számára. Két hónapig kutattak szüntelen, nem kímélve időt és fáradtságot, de semmi. Eredmény hijján a szervezet visszalépett a további finanszírozástól, és az egész kutatástól. Alex és Judit mindezek ellenére hallgatott az ösztöneire, és szembemenve főnökeikkel tovább folytatták a munkát, saját költségükön. Két nap múlva megtörtént a lehetetlen, amiből egy világraszóló felfedezés született. Eztán majdnem két évet vett igénybe, még mindent feltártak és tartósítottak, de megérte, hiszen igazi csodaként tartják az óta is számon. Turisták ezrei özönlenek a szenthelynek kikiáltott sírhelyhez. Mindenki egyetértett abban, hogy az érdem Alexé és Judité. A Humbaret feltárás egy régész életében olyan mintha egy kutató feltalálná a rák gyógyszerét. Olyan megvalósult lehetetlenség, ami ezerévente egyszer ha megesik. 

-         Valami félkörív - tolta a nagyítót a kehely talpazata fölé Judit - nem - mégsem inkább olyan, mint egy obsit, nézd, nézd meg te is.

-         Nem látom tisztán - csóválta a fejét Alex - nagyon el van mosódva, de talán lehet fölötte egy szőlőfürt, vagy egy kör alakú valami, ahhh - bosszankodott -  nem tudom, nem tudom túl homályos, és nagyon felületesek a vésések. Sokáig hevertek a föld alatt, sérültek, használhatatlan.

-         Az nem létezik, hogy ne jöjjünk rá, hozd ide az ecsetet

-         Számtalanszor lesöpörtem..

-         Add ide - szólt rá erélyesen - jó bocs csak még egyszer. Na lássuk- legyintett párat a kehely alján majd így szólt: Megmondtam az egy sisak. Ez az - kiáltott fel győzedelmesen majd lélekben visszazuhant a valóságba. De minek lenne egy címeren sisak? Nem... nem létezett olyan dinasztia, aki sisakot emel a címerére. Ennek nincs semmi értelme

-         Hát ezt mondom én is - helyeselt Alex

-         Mintha azt állítanám, hogy a macskám ugatott az éjjel.... - morfondírozott Judit

-         Na ne- ugratta Alex - most azt mondod, hogy Gombolyag ugatott? És mi lesz, ha holnap reggel már kukorékolni fog? Na-ná, hogy kidobod a vekkert - kacagott jóízűen Alex

-         Figyelj! - folytatta meg sem hallva az iménti viccet - emlékszel még az Orcziak címerére? Azon egy nagy disznófej van...

-         Igen... hiszen ők egy furcsa família voltak, szentként szerették a disznót, de ezt már tudjuk.

-         Persze, de ebből kiindulva miért ne lehetne egy obsit???...

Hát igen, egyik felvetés követte a másikat, majd a harmadikat és kitudja hányadikat, de a lényeg, hogy a sokadik verzió sem hozott magyarázatot az obsitkérdésre. Alex és Judit derékig benne voltak a könyvekbe. Óriási hangyabolyra emlékeztető kupac tornyosult előttük az asztalon, ami mögül alig látszottak ki.

-         Bocsi Alex, megint én vagyok....

-         Nem Krisztián - válaszolt dühösen asszisztensének, fel sem nézve a papírkupacból - elmondtam világosan, hogy nem vagyok itt Mariskának, sem most, sem máskor- nagyot sóhajtott majd folytatta. És mivel úgy is megtudnátok, inkább elmondom, de jól figyeljetek, egyszeri, és soha vissza nem térő szavaimra:  Tegnap este szakítottunk, - mondta mindezt olyan hanglejtéssel, mintha csak egy elintézendő feladatot bízna asszisztensére, s közben kitartóan bíbelődött valamivel a nagyító alatt - véglegesen. Az okát ne firtassátok, a drága Mariska a lányokat szereti. Ennyire egyszerű. És hogy honnan tudom mindezt? Elkaptam őket... épp a legjobb barátnője ült rajta lovagló ülésben. Ennek hozadékaként - bár, a látvány már önmagában is alaposan lerészegített - átmentem Tamáshoz, és ittam pár kupicával a nagy felfedezésre. Tisztán ittam, a vodkát.... Most pedig rohadtul másnapos vagyok. 

-         Mi? - Csapta össze a bőrkötésű enciklopédiát Judit, olyan hirtelenjében, hogy még meg is sebesítette homlokát annak éles csücskével - Mariska leszbi? Húúúúú, most hogy így mondod, néha tényleg olyan furcsán méregetett. Te szent habakkuk talán tetszettem neki?.....

-         Khö- khö - köszörült torkán az ajtóban álldogáló Krisztián és a két könyvmoly tekintete végre rávetődött. Sajnálom haver... - húúúú nem semmi sztori fujtatott Krisztián.

-         Az meg ki a fene melletted????? - kerekítette ki szemeit Alex látván, hogy egy számára ismeretlen férfi álldogál Krisztián jobbján.

-         Ő itt... szóval ő....

-         Kollár Mihály vagyok- segítette ki az ismeretlen, és látszott rajta, jól szórakozik az iménti kis szójátékon  - de szólítsatok csak Misinek, most, hogy így megtudtam mi is történt tegnap. Részvétem a barátnő miatt...

-         Krisztián - rivallt rá Alex - mit keres itt egy civil? Azonnal vidd ki! Régészeti műemlékekkel vagyunk körbevéve. Az Istenért, de ezt pont neked magyarázzam?   Alex szája tüzet okádott és a feje, olyan vörös színt vett magára, hogy a legpirosabb tollazattal megáldott kakas is megirigyelte volna. Még jó, hogy a kakasok helye a baromfi udvarban van, s nem holmi puccos régészeti izében.....

-         Bocs - rázta meg a vállát Krisztián - gondoltam érdekel benneteket, hogy Misi, vélhetően, egy több százéves műemléket fedezett fel a kirándulása során. Elmondása szerint teljesen véletlen, de ha benneteket nem érdekel...

-         Folytasd, na folytasd már - nógatta Alex

-         Majd én - vette át a szót Misi - a barátnőmmel sokat járunk ki a természetbe, és hegyet mászunk, fényképezünk, állat és növény ritkaságokat kutatunk, ez a mi különc hobbink.

-         A lényegre - türelmetlenkedett tovább Alex

-         Nagyon felkeltette érdeklődésünket a „Csodahegy", Reméltük, talán lehet odafenn, a csúcsa felé valami ismeretlen növény, esetleg mohafaj, és ezért Kriszta, a barátnőm - magyarázta - felmászott, egészen a tetejéig.

-         Óriási - legyintett Alex

-         Alex kérlek - fordult hozzá Judit - hallgassuk meg Misit. Gyere be, fogalj helyet, és kérlek, folytasd.

Misi beljebb lépett az irodába és az ablak előtti szabad székre telepedett. Judit ekkor vette csak észre, hogy a fiatal fiú mennyire zaklatott lelkiállapotban van. A lába még ültő helyében sem pihent, és mintha némileg remegett is volna, egész testében. A kezében egy borítékot tartott, ami még így, lezárt állapotában is felkeltette a mindenre kíváncsi Judit figyelmét.

-         Szóval, mikor Kriszta felért a tetőre, először nem történt semmi, semmi szokatlant nem talált, kivéve azt a pár lombot, ami kilógott a hegy belsejéből, és amiről már egyébként is sok legenda hallatszott. Kriszta előhúzott egy metszőollót. Mintát akart venni a fa kérgéből, hogy megállapítsa a korát, de ügyetlenségében leejtette az ollót. Utána nyúlt de már későn. Ekkor a fa ágai közé tévedt a tekintete, ahol egy furcsaságra lett figyelmes. Pár pillanattal később pedig erős koppanást hallott, mely vélhetően a metszőolló földre érkezését jelenthette....

-         Miféle furcsaságra? - kanyarodott vissza Judit

-         Nem .... Én ezt nem tudom elmondani - hebegte Misi - Kriszta is teljesen ledöbbent ezért is kérte, hogy jöjjek én, mert képtelen lenne... mert annyira felfoghatatlan az egész. Inkább nézzétek meg a képeket, nézzétek meg a saját szemetekkel. Sokat töprengtem, mit tegyek, menjek a sajtóhoz, vagy esetleg a rendőrséghez, de végül megtaláltam a neten ezt a Központot és.... és olvastam a nagy Egyiptomi felfedezésről. Úgy döntöttem jó kezekben lesz az infó.... 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

Oldal: Úrkökény Legendája - A REGÉNY
EVETTA BRIGHT ÍRÁSAI - © 2008 - 2024 - evettaregeny.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat